Magyarország
2010-02-07 18:56:51
Ez egy olyan post lesz ami nem tud és nem is akar kimerítő és részletes lenni a témában, és a témából kifolyólag ez nem is lehetséges.

De....

Azt hiszem elég ideje élek ebben az országban a fejemet nem a homokba dugva mint legtöbben itt... ahhoz hogy valami véleményt formáljak arról mit is takar ez a címben szereplő szó.


Nagyon türelmes ember vagyok, ezért is tartott ilyen sokáig míg eljutottam oda hogy elég volt.
Míg eljutottam oda hogy határozott és nyugodt legyek a véleményem valódisága felől.

Vagyis csupa kibaszott hálátlan, erkölcstelen, gerinctelen csalókból áll ez az egész ország akik azon a pár, kurva kevés, naiv, jóakaratú emberen élősködnek és gyalogolnak végig könyörtelenül, álszentül, röhögve, akik még értenek is valamihez vagy tudnak épp valamit, akiktől még épp annyira áll ez az ország a saját lábán ahogy. Mert a többit már jó rég, módszeresen kiirtották, elüldözték vagy elnyomták, kicsinálták ebben az országban.

Ez az ország volt az egyetlen ahol a lakosság saját maga segített a náciknak begyűjteni (az így rekordszámú) zsidókat hogy legyilkolhassák az összeset... Ez az ország az ahol 10 emberből ki tudja mennyi volt a besúgó, ki tudja mert nem merek tippelni de tudjuk jól hogy az arány rendkívül nagy volt. Ez az az ország amelyik folyton csak arra veri a mellényét hogy mi találtunk ki mindent, tőlünk származik a legtöbb nobel díjas/lakosság, a mi sportolóink nyerik a legtöbb aranyérmet az olimpián/lakosság stb stb stb... Míg aki ebben az országban kitalál valamit azt aki ér meglopja és kihasználja, segítséget pedig semennyit se kap. Míg a sportolóinkat akiktől az aranyat várjuk majdhogynem éheztetjük és teljesen lehetetlen körülmények közt edzenek. Míg szinte minden nobel díjasunk külföldi egyetemeken hozta létre munkásságának jelentősebb részét amiért az elismerést kapta, és jó részük soha nem jönne haza...

Folytassam?

Ez az az ország ahol mindenki sír hogy milyenek a politikusaink de mindenki elfelejti hogy ők választják meg mindet.
Ez az az ország ahol mindenki sír hogy már megint kibasztak vele, de egy percre rá bárkit gallyra vágnak saját érdekükben, minden hezitálás nélkül.
Ez az az ország ahol még csak fel se bírja fogni senki sem hogy a világ kulturáltabb felén valóban az a normális hogy az emberek segítenek egymáson és ettől remélik saját boldogulásukat és nem pont fordítva ahogy itt, hogy mindenki csak úgy látja saját boldogulásának lehetőségét hogy másokon átgázol és eltiporja őket.

Folytathatnám a végtelenségig.....

De nincs értelme. Hogy miért nem? Mert magyarul írtam és aki ezt el tudja olvasni az nagy valószínűséggel nem fogja érteni miről beszélek.

Mély tisztelet a kivételnek, akiket szívesen várok ott ahová majd megyek.




Comments:


1 .   :hentaii:   Said at:   2010-02-08 16:22:10
háát én már nagyon régóta el akarom húzni a csíkot ebből az országból...csak még nem volt hozzá merszem...meg az a lakáshitel, ami röghöz köti az embert egy életre...


2 .   Drilla   Said at:   2010-02-08 18:02:42
Ez az az ország ahol..
Ez..
Ahol a gyerek ezt látja..
Ott sok jóra ne számítsunk..

Írhatnál belőle verset!


Captcha control. Type in the characters seen on the picture:
> A BLOG <
>> JÓSÁGOK NEKTEK INNEN ONNAN <<
LEGUTÓBBI :
 
Radiohead koncert
2010-09-08 13:56:34
 
Nejlon figurák
2010-08-28 00:20:53
 
Pánikfalva
2010-08-24 18:24:50
 
a megfelelő pillanatban nyomni a gombot....
2010-08-20 10:55:16
 
radiátor
2010-08-20 10:44:24
 
ceruza mint szobor
2010-08-10 13:26:03
 
képújság
2010-08-03 01:39:44
 
japán
2010-08-02 23:22:35
 
Okosabb vagy egy....
2010-08-02 21:14:52
 
csupán éjjel
2010-08-01 23:10:29
 
séf bá és a popcorn
2010-07-21 11:55:55
 
Hagyomány
2010-07-17 18:32:05
 
ez milyen szép.....
2010-07-17 01:20:20
 
csak ámulok és bámulok....
2010-07-07 12:05:43
 
Fluffy Úr
2010-07-06 17:37:04
 
tetris és a mélység
2010-07-06 17:18:08
 
Ezt nektek!
2010-07-04 02:35:44
 
Vuvuzela a szofisztikált hangszer
2010-06-30 17:54:32
 
Egy szurkoló története
2010-06-21 00:24:26
 
Kovásznai György
2010-06-19 20:09:11
 
ilyen ez a szakma
2010-06-17 23:55:55
 
126 égbolt
2010-06-16 23:34:04
 
az internet jövőéről
2010-06-15 00:45:14
 
Valami más helyett...
2010-06-10 01:40:05
 
Hot Dog
2010-06-09 21:51:23
 
A leghiábavalóbb gép
2010-06-09 11:51:21
 
eső előtt kocsimosás
2010-06-08 19:13:43
 
Don't wanna be kicked around no more
2010-06-07 13:12:46
 
trololo
2010-06-06 14:04:22
 
lemezborítók
2010-06-03 23:05:30
 
KORÁBBI :
> 2010 SZEPTEMBER 
> 2010 AUGUSZTUS 
> 2010 JÚLIUS 
> 2010 JÚNIUS 
> 2010 MÁJUS 
> 2010 ÁPRILIS 
> 2010 MÁRCUIS 
> 2010 FEBRUÁR 
> 2010 január 
> 2009 DECEMBER 
> 2009 NOVEMBER 
> 2009 OKTÓBER 
> 2009 SZEPTEMBER 
> 2009 AUGUSZTUS 
> 2009 JÚLIUS 
> 2009 JÚNIUS 
> 2009 MÁJUS 
+ SHARE